Dr. Nagy-Major Gábor – Ki vagyok én? – ePUB

Diák-és tanulóévek, barátok és barátságok emléke, mindennapi életképek és fájdalmas önvallomások a szülővárosról, a szülőhazáról, tévedésekről és veszteségekről, az élet végességéről – a szerzőtől megszokott őszinteséggel, 350 oldalon.

„Kolozsvár, Kolozsvár, én Városom! – nézlek este, nézlek éjjel, nézlek hajnal hasadtával, nézlek délben, napnyugtakor… mindig szebb vagy.

Olyan szép minden napszakban ez a Farkas utca, a Deák Ferenc utca az összekötő kis utcák, a Király utca és a Fő tér, az Óvár utcácskái és a Kis-Szamos és környéke, meg a Fellegvár is ahogy letekint az igen növekvő és igen élő városra. Itt nem lehet csak úgy kiránduló szemmel nézni mindent, itt élni kell/ene, hogy érezhessem minden rezdülését…”

„Amikor ezeket a sorokat írom, közben csendesen sírok is. Tudom, hogy miért ragasztható rám a revizionista jelző. Igen, revizionista vagyok, ha kell, mert nem hiszem el, hogy van valaki is az otthon maradt vagy elszármazott erdélyiek közül, aki ne kívánná vissza azt a Kolozsvárt vagy bármelyik erdélyi magyar várost, amelyeket mi építettünk fel mind anyagi, mind szellemi értelemben.”

„Közös élményeink olyannyira szorosra fonta a barátságunkat Árpival, hogy ha bármi nyomta a lelkünket, leginkább egymáshoz szaladtunk el-panaszolni, meginni egy pohár jó házi almapálinkát és enni egy jóféle házi szalonnát, sonkát. Csak magamban bíztam meg úgy, mint benne, és ő is így lehetett ezzel. Tudtam, éreztem mindig, ha ő ott van a közelemben, akkor velem, velünk, nagy baj nem történhet. Tölgyfa volt, melynek koronája mindig terebélyesedett, lombjai közt meghúzhatták magukat a védtelenek.

„A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség – mondja Leonardo da Vinci –, amiből végtelen erő kerekedik!” Úgy gondolom, így voltunk mi is Árpi barátommal. Két gyenge ember egymásnak támaszkodtunk több mint negyedszázadot, és végtelen erő lett a barátságunkból. Szinte félek felidézni azokat a sötét árnyakat, amik aztán következtek a sok évnyi barátságunkra. Először is a mi költözésünk, aztán a betegsége és végül a halála…”